Énekek éneke

Csöppen a csöpp és koppan a pont.

Aki téged a várra emel, nekiront.

Az a szó nem a régi. Varázsa sem éri meg
újra megélni az elfeledett mere-

dély menedékét. Leld meg a békét!

Érdemed ékét!  Élj!

Te sem

érted: a játék nem nyereségre megy.

Elveszíted mielőtt beleképzeled

önmagadat. Veled él aki nem te vagy,

érzi az ízedet, érti a lényeged,

éteri lény, aki nem menekülhet a

sorsa elől. Vele tartasz?

De hisz

él a remény, ha nem élteti kény, ami

megmagyaráz ugyan egy paradox-igaz

isteni tényt, de nem érheti fény. Ezer

éjszaka hív, a sötétbe bezár. Ha te

élvezed ezt, neked ennyi se jár. Ki-be

jár kibe kár üde nyári sugár, csiga-

nyál, vaginál-ideál, meredő

csodafallosz.

Fel is

áll a helyéről, rákiabál: _eci

elmegyek inkább, nézz ide már! Te csak

árulod önmagad, álmod a béred, és

mindezidőalatt fortyog a véred az

élet után! Gyere fogd be a szám, szeress

életem, úgy igazán!