Üldözési mánia

Üldözési mánia,
lelkifurdalás,
meghasadt személyiség,
önbevallomás.

Üldözési mánia,
búfeledtető,
utcaszéli rockerek,
sárga széltető.

Rozsdabarna épület,
benne ő meg én.
Halkan elbarangolunk
régi szőnyegén.

Senki sincsen ellene,
senki sem talál.
Jót a rosszban osztogat
rá a rút halál.

Jaj, te szörnyű messzeség!
Nyújtsd a méreget!
Szájkosár a véreben,
Csöndbe méreget.

Mennyi boldog óra vár,
új tapasztalat...
Kéz a kézbe jár a pár,
úgy tapaszt falat.

Éjjeli dal

Mint a tollpihét, amelyre éji lepke száll,
illatával úgy ragyogja át a gyenge holdsugár a
holnapot.
Maradj velem...

Ágyhuzatban ébredek fel egyszer én is itt,
s hűlt helyem nyomába ér a fenti lét, s a lenti hit, hogy
Istenem,
maradj velem...

Annyi szépet, annyi jót, és
annyi gyötredelmeket kö-
szönhetek
csak neked.

Annyi könnyű elhatáro-
zásomért sem érdemelhe-
tek jelet, csak
ünnepet.

S látod, én is elhamarko-
dottan osztogattam el í-
géretet, megannyi
életet.

Múltja ködbe vész a mának,
árulásom álruhába
tündököl.
Segítsetek...

...hogyha kedve tartja, mindig
itt leszek vele...

Uram, uram, mért hagytál el engemet?

Prológus

Uram, Uram, mért hagytál el engemet?
Arany, ezüst színben játszó lelkemet?
Haragtalan harmatcseppben hegytető-
elszunnyadt a keresztfáján szenvedő.

Ezen világ nem látott még ily csodát.
Anyagtalan angyalgyermek átkiált,
szóval szólít rezgő éterszólamot,
s hátat fordít, nem vár többé holnapot.

A föld megnyílik alatta,
fényrobaj közepette,
mert elhagyta önnön magát,
minél jobban szerette.

Várja sötét, sivár halál,
embertelen kínpokol,
három napos gyötrelem, hol
minden bűnért meglakol a

bűntelen, a sírba szálló,
halhatatlan egyszülött.
"Indulatlan andalogjuk
át, amint kikészülök!"

Mondta Jézus, s útnak indult
a szentföldi Orpheo,
űzve párja, nagy szerelme
szennyesét a kisfiú.

Ráhagyottra hárul áru-
lása régi bűnökért, a
megteremtetés előtti
desztinált ítéletért, a

törésvonal menti széles
antikrisztus-árokért, mely
áldozatra bírja benne
szunnyadóba hősi vért, a

lázadást az isten ellen,
rajta páncél hősi vért,
s szól a birka, fuldokolva,
súlyos árny alatt: de mért?

Épphogy eljövend a béke,
már előre számolod,
hogy mivégre tűnik élte
ára bármi más korokban

is, akárcsak ebben itten
annyi felbecsülhetetlen
áldozatba, melybe már a
boltozat se bírja. Reccsen

érdem, s tetten értem újra,
mint szakít le ásitozva
gyenge bűnbocsánatokra
térden állva áhitozva

még megannyi húst az ősi,
hajdanába szent sebekről.
Itt a vége. Nem kerülhe-
ted ki többet önmagad.


Első nap

Szende káprázat

Szende káprázatban lebegünk tétlen.
Éltünknek sem súlya, sem jelentősége nincsen.
A gondviselés véletlenek sorozata,
s a mozgató elv feltétlen.

Nem vagyunk bölcsek, csak vének talán,
s hátrahagyott perceink, mint szőlőszemek gurulnak az Úr asztalán,
hogy étvágyát enyhítsék a rút fenevadnak,
s mik egyenként, lassan és erjedve mind megrohadnak.

Vérré lesznek majdan,
szent vérré, mely értünk adatik.
Vérfürdőink tápján élve
támaszkodnak hadaink.

Dicsőséget várnak ottan
egy ki nem tört zendülésen,
s nem tűnik fel biztatásul
egyetlenegy szende szem sem.

Beálított militánsok
menetelnek marakodva,
valamerre menekülnek,
ahol ingyen van a dogma,

s Magyarország beragyogja
féltekéje fél egét,
éjszakája jönne bár már-
megszabták ítéletét.

Középpontként rezgünk, s olykor
jobbra, máskor balra tér ki
tengelyünk, de sosem volt,
és sohasem lesz térfelünk.

Itt az egy az egység, s többre
megy, ki egymagába bíz,
s útnak indul még időben,
hadd sodorja zsenge víz.

Hűlt helyed vár vissza téged
visszatérésed nyomán.
Elbukásid meg ne törjön-
van még emberállomány.


Második nap
Intermezzo

Jézus pusztai vándorútja a pokol mélyén

Szomorú a tapasztalás másodnapján e zord útnak.
Közel s távol szemfényvesztő, hazug színek hazárdolnak.
Egyik könnyű szabadulást, másik örök halált ígér,
s a választás, bár egyértelmű, mégsem feltétlenül primér.

Nincsen rózsa tövis nélkül, ahogy mi szép, csábító is.
Ember legyen talpán, kin el nem hatalmasodik fétis,
meg nem marja újra s újra félelmes mérgeskígyója,
mint ki gyónja bűneit, de mégse jön szabadítója.

Elhagyottá tétetett, és szörnyű nagy magányban
vándorol egy elveszett, föld alá hajított világban.
Körötte sokmillió lélek, mögötte a kárhozat,
közel már az üdvözülés, megérte az áldozat.


Harmadik nap

Innen már nincs visszaút.
Kettévált a horizont.
A hajós várja utasát,
a folyó csendes, rezzenéstelen.

A vendég senkit nem üdvözöl,
a szemek mind rámerednek.
Előtte áll. Megérkezett.
Nem érez, csak mérlegel.


Jézus kérdez

-Miért jöttél ide?
-Mert ideküldtek.
-Ki a te urad?
-Az, aki a tied.
-Ki vagy te?
-Én uralkodom a világban. Az én szemembe nézel, mikor rettegsz. Engem látsz mindenkiben, mikor magadat keresed, mert belőlem származol. Én vagyok a por, akivé leszel. Én vagyok a hordozó, aki viseli a lényeged. Nélkülem semmivé foszlasz, mint a keret nélküli hiány. Én vagyok a Sátán, a Nagyúr, az Isten fia.


A Sátán kérdez

-Miért vagy itt?
-Mert ideküldtek.
-Ki a te urad?
-Az, aki a tied.
-Ki vagy te?
-Én uralkodom a világban. A te szemedbe nézek, mikor rettegsz. Téged látlak mindenkiben, mikor magamat keresem, mert belőlem származol. Én vagyok a por, akivé leszel. Én vagyok a hordozó, aki viseli a lényedet. Nélkülem semmivé foszlasz, mint a keret nélküli hiány. Én vagyok Jézus, a Krisztus, az Ember fia.


Az Ördögi Ítélőszék kegyelme

-Lépj hát be a halál kapuján, Ember fia. Bűnödet levezekelted. Urad megbocsájtott neked. A sötétség hatalma alól felszabadultál. Örök fényesség a jutalmad, példád pedig örök remény az Embernek, akit szolgálunk. Nyugodj békében, Krisztus.


Feltámadás

Kilépvén a nagyvilágba
három napos álma után
úgy ítélte, nincs rá szükség
többé, ásított hát sután,

legyintett: Á, jó lesz ez így.
Mostmár tényleg minden rendben.
S tátott szájak közepette
elballagott szépen, csendben.


2014.02.10.

Kilátás-kiáltás

Ez az én helyem és itt én uralkodom
igazságosan, annak rendje, s módja szerint.
Aki szembeszáll, az a könnyű napsugár,
neki mindenem egy, és semmi se szent, csak igaz.

Vele tűnik a tér, és tárul a széltető.
Csak a bánat, a fájó emlék tételezi.
És jajgat, adj rá választ, mért nem ő!?!
Mert megmenekült, s így sokkal jobb neki.

Most indulok, egyszer majdcsak véget ér.
Forral a gyűlölet, elfőzték a lét.
Mert senkise vár és senkise átkoz téged,
csak vibrál, rezdül benned a férfilét.

Jöjjetek, édességet árulók!
Átkereteztetem álomképeim,
savmaratással szépül a széle simára, mert
jól teszi az, aki hallgat a szíve szavára.

Az élet szép, hisz nézz csak, nézz körül:
nyomtalan úton vándorcirkuszi zsongás!
Jól tudod, itt már több, mint szín a kép.
Hangon a súly csak a rejtőző kicsapongás.

S jönnek újabb vérbe szédülők,
vármenedéket váró szőke nők.
Ott neked immár nem lesz több szereped.
A sarki bazárból végy egy sósperecet.

Serdül a sajgó szellő-színű szó.
Szobrokat állít a szép szeretet szekerére.
Zajba zarándokoló zaratusztra-kiáltás,
dörren a sortűz, s éjszaka megjön a váltás.