Többismeretlen

Kétszer gondold meg-

kétszer gondold meg mennyi

kétszer kettő.

Vártál válaszra-nem jött.

Voltál szarkészen-nem bántad meg.

Álltál készen-megbuktál.

Ettél romlott húst-meghánytattak.

Nyúltál áramba-nem fájt.

Ittál alvadt vért-vízzé olvadt.

Léptél háromszor forvard,

kettőt rögtön vissza rükvercbe.

Kétszer gondold meg-

kétszer gondold meg mennyi

kétszer kettő.

Jöttek megmentők-pénzért.

Nem volt nálad két fél fillér se.

Szívtál szédítő gyógyszert.

Égtél tűzben szégyentől, vágytól.

Láttál élőket halni,

holtat feltámadni sírjából.

Ítéltél, s ítéltettél.

Űrszondát hajtottál számládból.

Kétszer gondold meg-

kétszer gondold meg mennyi

kétszer kettő.

Háromszor nulla: semmi.

Négy osztva hárommal: nem jön ki.

Egy-null kettőspont null-egy.

Isten négy dében kuncog rajtad.

Átváltok négyzetre: nem jó.

Térgyűrődés torlódik fel.

Választásom árából

már csak konstans (([[hit(t)el[-]törlesztek]])).

Kétszer gondold meg-

kétszer gondold meg mennyi

kétszer kettő.

Hibahatár

Mindenhol dekkeket látok a

földön. Zöldet, pirosat, sárgát,

kéket, szórvány-szivárvány színű

mályvát.

Pók mászik a falon, hosszú
póklábakon, kilóg a lóláb, és
mindjárt megint minden bedől
magába.

Zakkan az írógép, új fejezet

nyílik, gondolat ébred, épület

épül, szépül, város az égben,

s egy pillantásra megszakad.

Hová tűnhet vajon?

Erről nem szól a fáma. Lám, íme,

mind elsiklunk felette. Meredten

ámul a bámulat, alá beragadva

rekedt egy óvodás csoportnyi kirakat-

próbababa, ruhaárura bábu,

bábutas érvényes bérlettel,

s e rejtély érleli bosszúvágyukat

hosszúra nyúló perceik tömkele-
gében.

Olykor tompán zúg deli fülem.

Netáncsak nem valaki üzen?

Mit súgsz eme űri hangon?

Megálljt kiáltsz idegenbe

szövedékes idegembe.

Leplezni a leplet minek?

A legények mind leléphetnek.

Le a tányér pereméről-

kezdhetik az elejéről.

A vágy

Bíbora mentén éteri réveket érek.

Réveteg ébred öntudatára a vég.

Légikísérő égi varázslat

régibenyúló leplei szárnyán

mardos a bánat igéző tested

után.

De bután mutat ám utazás közben

bemutatkozni e szép kikötőben…

Ide már nemigen jár a király, aki

meglovagolta az élete nászát,

csak hogy a pár-aduász kikerüljön,

s jöjjön utána a többi, ha jönnie

kell.

Felmagasultam az erdei fához.

Bércei tornyán érdes, keserű,

kérges méreget isznak a szédület

árán, s édes mézüket ontják

párban a méhek a megszületés ol-

tárán.

Ott vár rád az a válasz, amit még

fel sem tettél, mert a szabályt sem a

játék írja, de meg nem csalhatod,

át nem fordul a kocka, ha elveted.

Elveket érhet a győzelem, állhat a

hat pont pont ugyanott ahol olvad a

jég, hol a lég elpárolog épp tefeléd,

s ha ez mind nem elég, hát pár dolog

átrobog életen úgy, ahogy éget a

tűz, ahogy árad a bűz, ahogy átmos a

víz, bizseregtet az íz, kibe bízz, hova

nézz, kire fel, mire fel, ki felel, mire

tennéd életed összes percét fel?

Vallomás

Vallom, hogy sokmindent mondhatnék magamról,

mégsem kell helyetted szólnom.

Hallom, hogy elhalkul lassan a távolban

hangom, s a te csended szólom.

Bánom, hogy nem jöttem korábban érted és

szóltam, hogy mindennek vége.

Látom, hogy többet látsz annál, mintsemhogy a

fél is az egésznek része.

Szólíts meg, érj hozzám, érezz!

Mondd, hogy már nem lesz több bánat!

Hárman jöttek hozzám kézenfogva. Házuk

átlátszó viaszból készült.

Kanócán gyertyaláng izzott fel. Fényében

minden szem zöldessé kékült.

Háromszor égett le előttem életem

rózsaszín cukormáz-kréme.

Mindig is tudtam, hogy én vagyok önmagam

álmaim egyetlen réme.

Szólíts meg, érj hozzám, érezz!

Mondd, hogy már nem lesz több bánat!

Mostmár csak egy titkom van, azt az egyet is

más őrzi. Szabaddá váltam.

Kezdettől fogva egy sejtés vitt előre,

amíg csak készen nem álltam.

Kikészültem, mire elkészítettek, de

nem késtem el, ez a fontos.

Nézz rá az órádra. Ráérsz még, Ember? Hát

tudd meg: órából nincs pontos.