2016. április 5., kedd

Út

Itt hagytál.
Itt hagytál újra.
Tudom én, magaddal
vittél az útra, de
mégis, én itt vagyok,
s te nem vagy velem.

Talán elvittél előlem is, és
zsebedben hordasz vagy kulcstartódon,
s talán majd visszaemlékszel egy éjjel az
elkövetkezők közt egy poros, egy ódon
éjszakánk emléke felett elmerengve,
aléltan ájulsz rám gyönyörtől remegve,
s talán, mint eszmélsz, már másik kar kulcsol,
s kulcstartód ajtódnak zárában kukucskol,
s zörögni próbálna: Itt hagytál bezárva..!
- de kiálmodtál már, és nem segít a lárma.

Talán már sokkal, de sokkal később van.
Talán már nem is fáj, kihűlt kulcs vagyok.
Emlékszem, tavasz volt, felszállsz és elmész,
és aztán eltelt egy élet, s én megfagyok.
Nem jöttél vissza, bár azt ígérted, s én
nem mentem, hogy visszahozzalak, el érted.

Most éppen most van. Még
meg sem érkeztél.
Most éppen tavasz van,
elmúlt a tél.
Nem rég szálltál fel, még
emlékszem, mit mondtál,
hogy mit jelentek, s hogy
szebbet nem is álmodtál.
Próbálom erősen észben tartani,
kapaszkodom, bízom, rád gondolok.
Hasonlítasz rám és nem tudnál ártani.
Köröttünk rendben van minden dolog.

Esténként felhívlak. Nem szégyen - hiányzol.
Partnered most épp egy másikkal táncol.
Felveszed, lélegzel forrón és áhítva,
búcsúzunk, ölelnél, meglátsz egy másikba.
Természet ölében ölelsz, míg más élvez,
te mindent megadnál, ő mindent elvesz,
s kifosztván, bódultan, holdfényes magányban
magadra hagy végül a fűszálhullámzásban.
Ahhoz, hogy megfulladj, nincsen már erőd,
ahhoz, hogy felkelj, a súly túl mélyre süllyesztett.
Megkövült szempárral meredsz az éterbe,
csillaggá változtál, szerelmed elvesztett.

Elmúlnak nappalok, elmúlnak éjek,
és én még mindig úgy érzem, hogy élek.
Napról napra egyre biztosabb vagyok,
félelmem már nem őrjöng, harsog, csak dadog.
Tudom, hogy kit választottam, s hogy ki ő,
tudom, hogy miénk a jelen s a jövő,
s tudom, hogy elmémet múltam pallérozta
annyira élesen szörnyűvé látóra.

Tudom, hogy képek még ezrével jönnek majd.
A hangokat meghallom, kiszűröm a zajt.
Túlélem ezt is, és hagyom, hogy lépj -
hogy eggyé olvassz, vagy ízekre tépj.