Leplezetlenül

Visszatérő foszlányokban szakad rám olykor a bú egy
be nem teljesített álom torzóját idézve fel.
Az álmot ébrenlét követte, amazt múltidéző sirám,
majd a megbocsájtás jövel - nem volt az én hibám.

Elfáradtam igen nagyon másban látni sorsomat,
rajtam kívül eső erők által kiszolgáltattatni.
Elfáradtam igazságot hajszolni és számon kérni,
elfáradtam adni, kapni, más házában lakni.

Fáraszt az, hogy számon kérnek, holott nem tartozom.
Elszámoltam mindenemmel, holnap elkárhozom.
Hideg van és vaksötét. Megnyugvásra vágyom.
Valakiben, valamiért, valamilyen áron.

Olyan nehéz ez most, akár kőben gyöngyre lelni.
Nő előtt a válaszért de könnyű gyönge lenni...
Hogyha nem jön, elhagyom, ha elhagy, eljövök.
Sűrű éjbe vaktöltényeket lövöldözök.

Búcsú vár, mint annyiszor, és gyónom bűneim.
Sokszor, sokat vétettem, elfolytak könnyeim.
Úgy szeretnék támasz lenni, társ ki mindfelől
a másik érdekében áll ki leplezetlenül.

Kompromisszum

Hatalmasnagy szerelem!
Mily embert formáló az erőd!
Borzasztóan sötét éjben
vagy te fénytől izzó erőd,
s ott, ahol a végek eggyé olvadnak,
útját engedem a rút fenevadnak.

Emberszívbe vetett vakhit
vezérel új utaimon,
s hagyom, szenvedem, mint alakít
kapitánnyá tutajomon
e furcsa, földtől távol eső vonzás,
s figyelem, mint köszönt vissz' a viszonzás.

Földön túli, s távol eső,
mégis földhöz tapaszt,
akár felfrissítő eső
a zsendülő, zsibongó tavaszt.
Magam vagyok, s nem vagyok egyedül.
Egy jutott, s kettő lett szerepül.

Szeretetben fogantatott,
ösztönökbe öltöztetett.
Mind ellenem fogadtatok,
nem éreztem jól köztetek,
lecseréltem így hát magam.
Ezüstből lett légyen arany.

Ablakaim köntösén
átszűrődik némi fény.
Pont elég, hogy megfürödjek
benne, s megszülessek én.
Ő marad, ha én leszek, ha addig élek is.
Hogyha megfeleltem így, jár a lélek is.