Epilóg

Megírván ím a nagy könyv,

erős nirvána fless van.

Szakadt száj, rusnya rúzsfolt,

hatásos végkifejlet.

Szakadjon rám az égbolt,
ne tartson meg az aszfalt:
nagyon jól ír az író,
megírván ím a nagy könyv.

Kicsit faszfej,
kicsit faszfej,
elég faszfej,
de nagyon jól ír az író.

Isten szembetalálkozott velem,
rám szakadt az ég, és mind az öt elem.
Azóta is csak azt ötletelem,
mitől fájhat ennyire a fejem.

Aligha lenne meglepő,
ha néhány gondolatolvasó
elmesélné, merre van az arra,
ha azt, aki nem érti,
nem hozná zavarba...

Megírván ím a nagy könyv,
nagyon jól ír az író.

Elválik

Marginális problémák,
formák és részek.
Egy részeg küzdőfél,
túl sok az ismeretlen részlet.

Holnapra köddé vál,
ma elválik végleg.
Tegnapról itt hagyták.
Nem értem én már ezt az egészet.

Nem kértem, úgy kaptam.
Előre tudtam, hogy eljön.
Erőre úgy kaptam, hogy
megkeresett a megkeseredettség.

Azt mondta köddé válsz,
és azt, hogy végleg.
Elválsz és elválik
az egyetlen és oszthatatlan egység.

Sajnálom, de átbasztalak, mert
nem sajnálom őt, se nem magamat.
Most kezdődik el csak a játék.
Minden egyes perce ajándék.

Fordulat jön, új fordulatszám.
Kínos arcpír ég isten arcán.
Feltaláltam egy új valóságot.
Rendszer-összefüggéseket látok

mozdulatban, tévedésben,
elhibázott döntéseinkben,
a félszavakban, a gondolatban,
az érgörcsben a hüllőagyadban,

a tér-időben, a pillanatban,
az égitestek milliárdjaiban,
a sejtjeinkben, a hormonokban,
az univerzális élettudatban.

Magból vagyok, magfúzió hajt.
Nem elég mélyre nyomtam az erőkart.
Ellenáll, de vonzása áthat.
Győzzük le a potenciálgátat.

Tört tükör

Hűségre szomjazó magányban,
bőséges áldozatkészséggel telten,
nézem önmagam, s kérdem,
ki fia a legszebb e vidéken?

De tükröm összetört az úr
kétezertizenkilencedik hűvös telén,
én meg álltam ott, mint egy
meghiúsult remény.

Magányom abszolút, nincs mentség.
Áldozatra sincs több szükség.
A káosz ünnepel, végünk van.
Értelemtelen létünk
percről percre tengeti helyettünk

valaki más, akiben nem bízunk,
pedig bíznunk kéne, mert mi vagyunk magunk.
A szolgasorba küldött sors
az fogság, és nem szolgasors.

Magány meg áldozat nélkül
a megerősödött öntudat legmagasabb fokán
a káosz és a rend egység -
kezdet a vég után.