Ami volt

Szavamat adom, de a
szavaimon át, mint holdfény,
didereg a csend, ez a
hideg idegen.

Sose hagyom el, mert
sose hagy el engem e
csend. Vele betakarom
éjjel a lelkem.

Te se leszel egyedül!
Betakar a takaró!
Sima keze simogat,
hidege meleget ad.

Felemel a telihold;
kihűlt árnyam a
bánat, ami volt.

Nyugat

Azért néha jó tudni

hova dob a gép -

oda megyek én

álomaranyfát vetni.

Szépen termi a

városi vágyat a

kertben.

Azért néha jó lenne

felegyenesedve a

test kötelét elhagyni.

Sokadik a szó,

szaporodik a világ,

ide meg oda veti magát,

kiteregeti azt a tekintélyes mennyiségű

kibaszott vagyonát.

Menj, menj, menj!

Soha ne remélj!

Ez a bolygó már

végképp ki van adva!

Ha már nem elég, hát

költözz nyugatabbra!

Ott szántóföldek vannak

a házak tetején!

Menj! Menj! Menj!

Kinn tágasabb!

Holmi százmilliók ott

filléreket érnek!

Emberarcú lények

a házak tetején élnek,

és szántóföldet vetnek,

és szántóföldet vetnek!