Földszint

Földi lépték,

földi mércék,

földi szépség,

földi mérték,

gyertek értem!

Testben épek,

bányarémek,

halni képes

földi népek,

hív az élet!

Összetartó

megbukottak!

Győzedelmes

bajnokoknak

jött világra

mindünk!

Fenn az égen

kéz a kézben

százezernyi

csillagérem

száll a szélben

mind tirátok

várva!

Nincs időtök

búslakodni,

elmenőben

csókot adni.

Visszaúton

kaptok.

És ha végül

visszatértek,

hátradőlve

elmerengtek:

Szép utam volt.

Mint a madár

Zajba jöttem énekelni-

tudja Buddha mit kerestem.

Édes égi városomba

lelkem újra visszatettem.

Éva néven említése

már megéri álmodozni.

Visszatérek Budapestre

jóra fára-;ára-dozni.

Majd megőrülök, de tényleg.

Értem én-ez épphogy ápol.

Jött a napra hó, az évre

hét vihar, esőre zápor.

Ámoréra Héra pőre

bőre hőre tágulása,

tett a tettetettet esti

testi kéjre átruházza.

Én meg elhajózom innen;

úgyse (számítottam [másra)

szánta] sánta jellemem, ki

engem áruszámolásra

(Árulóra rágalom?!-De

ég az arca..!-Fájdalom, de)

bírt. Ez írva volt. Te írtad.

Eddig is-ma még-kibírtad.

Körbe görbe félmosolyra

húzott szájak csattogása.

Nem  te voltam, én se voltál.

Átkozott e sors, de mostmár

engedem, ha engeded, de

nem teszem, ha nem lehet.

Megteszem, ha engeded,

nem engedem, ha nem lehet.

Fenn a kánya, szárnya tárva.

Vár a végső zuhanásra.

Nekilódul, s nincsen többé

gondja példamutatásra.

Száll a szélbe, tolla szála

égnek áll világa láttán:

Minden ember útitársa

önmaga, ha púp a hátán.