Lépj ki a fénybe, merészkedj ki.
Nincsenek ördögök, öntheted.
Öntsed a szíved a lábad elé, hiszen
úgyse remélsz jobb ötletet.
Kérd meg az embereket, hogy még
adjanak egy-két pillanatot,
hátha találhatsz bennük némi
elfojtott jóindulatot, s aki
hátat fordít,
fordulj tőle sarkon.
Jönnek szép és rút napok.
Forradalomról suttog az éj.
Nincs nyugodásunk addig, amíg nem a
hang, ami szól, de a szó, mi beszél.
Átragyogásunk intelem.
Inti a jóravaló hadakat.
S látom, amint nyúlsz fekve az ágyon,
levegőd harapod,-és kimarad, ahogy
átveti habzó
hullámtested a tenger.
Légy te a minden a semmi helyén.
Töltsd ki az űrt, ami tátong.
Légy te a tornádó lebegése, a
testbe nyilalló g-pont.
Lassan, s könnyen szúrd be a tűt.
Megszabadít ez az álom.
Süllyed a káosz régi hajója,
ég veled, ó, Kapitányom.
Kezdeti rend, születésnapi zsúr,
örvényt forgat a szél a viharban.
Sírás közben ne zavard gyászom,
lágyan súgd a fülembe: mi baj van?,
húzd el a függönyt,
s szoríts magadhoz erősen.
…akkoriban, mikor elvezetett,
sejteni sem gyanakodtam.
Tárt kapu várt, vad, dús legelő,-
jaj, de csodás volt ottan...
Most pedig ágálsz, fejjel a falnak,
omladozó vakolat közt.
Hűlt helye egykori várfolyosódnak,
nincs alagút, ami átköt.
Elveszítetted a kulcsot a mennybe.
Szállj fel, a csónak
rád vár! Érzed?
Ringat a felhő,
s feltör a sóhaj a mélyből.
