Intuicionista jegyzettöredék

Vonalon haladok síkokon át és pont fele tartok.
Ösztön-tudatunk képpé tépi az időteret.
Múltfolt tarkít minden képet torzzá.
Tisztán időkivágat-díszkép nincsen.
Komplementer dimenzió-bevillanás van.
A köznapi-bevillanó dimenzióviszonyulás
egymással önazonos, idősíkon párhuzamos.
Dimenzió-szomszédpár mely tudat fényén által jár.
Magas feszültséggel töltött tudat csillagkaput nyit meg.
Hasadék a tér egy síkján, önkéntelen önkívület.
Átjárósík, válaszfal, hogy megismerd az összlét körét;
bizonyság és nyilatkozat: világok feszülnek körénk.

Egy gyermek emlékére

Meghalt egy gyermek az étterem kávézójában.

18 éves volt, görnyedt, és csontsovány. Éppen cukrot szórt a kávéjába, mikor elérte a vég. Megállt a szíve.

Nem foglalkoztatta, hogy a gyermek épp elfoglalt. Nem zavarta, hogy nem fejezheti be aktuális tevékenységét. Megállt.

18 éve dobogott neki megbízhatóan. Percenként átlagosan 76 alkalommal. Voltaképp miért is csodálkozunk ezen? Borzasztó fárasztó és hálátlan megbízatás. A szív csupán újabb és újabb adag vért kap emberfeletti teljesítményéért cserébe, míg gazdája élményt, életet, reményt kap folyvást, teljesen érdemtelenül.

A szívnek az a kávé már sok volt. Nem volt már kedve megvárni. Jól esett volna, bizony, szegény gyermeknek, nem fér hozzá kétség, de nem lehet minden kávét befejezni. A gyermeknek még elkészíteni sem maradt ideje. Meghalt. S a kávé csak áll most félkészen, lassan a gőz felszáll felőle, kihűl majd, és évek múltán elpárolog, mint bántó fényben a félhold sugara.