Zajba jöttem énekelni-
tudja Buddha mit kerestem.
Édes égi városomba
lelkem újra visszatettem.
Éva néven említése
már megéri álmodozni.
Visszatérek Budapestre
jóra fára-;ára-dozni.
Majd megőrülök, de tényleg.
Értem én-ez épphogy ápol.
Jött a napra hó, az évre
hét vihar, esőre zápor.
Ámoréra Héra pőre
bőre hőre tágulása,
tett a tettetettet esti
testi kéjre átruházza.
Én meg elhajózom innen;
úgyse (számítottam [másra)
szánta] sánta jellemem, ki
engem áruszámolásra
(Árulóra rágalom?!-De
ég az arca..!-Fájdalom, de)
bírt. Ez írva volt. Te írtad.
Eddig is-ma még-kibírtad.
Körbe görbe félmosolyra
húzott szájak csattogása.
Nem te voltam, én
se voltál.
Átkozott e sors, de mostmár
engedem, ha engeded, de
nem teszem, ha nem lehet.
Megteszem, ha engeded,
nem engedem, ha nem lehet.
Fenn a kánya, szárnya tárva.
Vár a végső zuhanásra.
Nekilódul, s nincsen többé
gondja példamutatásra.
Száll a szélbe, tolla szála
égnek áll világa láttán:
Minden ember útitársa
önmaga, ha púp a hátán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése