Kompromisszum

Hatalmasnagy szerelem!
Mily embert formáló az erőd!
Borzasztóan sötét éjben
vagy te fénytől izzó erőd,
s ott, ahol a végek eggyé olvadnak,
útját engedem a rút fenevadnak.

Emberszívbe vetett vakhit
vezérel új utaimon,
s hagyom, szenvedem, mint alakít
kapitánnyá tutajomon
e furcsa, földtől távol eső vonzás,
s figyelem, mint köszönt vissz' a viszonzás.

Földön túli, s távol eső,
mégis földhöz tapaszt,
akár felfrissítő eső
a zsendülő, zsibongó tavaszt.
Magam vagyok, s nem vagyok egyedül.
Egy jutott, s kettő lett szerepül.

Szeretetben fogantatott,
ösztönökbe öltöztetett.
Mind ellenem fogadtatok,
nem éreztem jól köztetek,
lecseréltem így hát magam.
Ezüstből lett légyen arany.

Ablakaim köntösén
átszűrődik némi fény.
Pont elég, hogy megfürödjek
benne, s megszülessek én.
Ő marad, ha én leszek, ha addig élek is.
Hogyha megfeleltem így, jár a lélek is.