Leplezetlenül

Visszatérő foszlányokban szakad rám olykor a bú egy
be nem teljesített álom torzóját idézve fel.
Az álmot ébrenlét követte, amazt múltidéző sirám,
majd a megbocsájtás jövel - nem volt az én hibám.

Elfáradtam igen nagyon másban látni sorsomat,
rajtam kívül eső erők által kiszolgáltattatni.
Elfáradtam igazságot hajszolni és számon kérni,
elfáradtam adni, kapni, más házában lakni.

Fáraszt az, hogy számon kérnek, holott nem tartozom.
Elszámoltam mindenemmel, holnap elkárhozom.
Hideg van és vaksötét. Megnyugvásra vágyom.
Valakiben, valamiért, valamilyen áron.

Olyan nehéz ez most, akár kőben gyöngyre lelni.
Nő előtt a válaszért de könnyű gyönge lenni...
Hogyha nem jön, elhagyom, ha elhagy, eljövök.
Sűrű éjbe vaktöltényeket lövöldözök.

Búcsú vár, mint annyiszor, és gyónom bűneim.
Sokszor, sokat vétettem, elfolytak könnyeim.
Úgy szeretnék támasz lenni, társ ki mindfelől
a másik érdekében áll ki leplezetlenül.