Uramadd

Hol van a hely, ahol olvad a hó, ahol
álmát éli a bús utazó, és
megmenekül, mert pontosan annyira
hisz, csak amennyire kell?
Hol van a szó, ami elhihető? Ami
szól a fejembe, az elvileg ő, de ha
létezik, én elcsendesítem, maga-
mat képletbe helyettesítem.
Szeretek szerepet szaporítani, ám
sohasem helyezem magamat bele. Tán
eleget tehetek kiokítani, s lám
egyedül maradok. Mire mégy vele? Légy
magadért felelős, ne legyél barom. Állj
meg a két életerős, deli lábadon,
add meg a tiszteletet teuradnak, a
méltóságodat egybe ragadd meg,
s egynek is add. Magadat add, és egyből
kapcsolj, bárhova fordul a mennyből az
angyalod. Ördöge is csak a bátrak-
nak van. Hatszázhatvanhatszor
hármat raktam tétnek, s annyira
szépnek tűnt fel a hajnali ég, s vele
lobbant mind, mi kigyúl, és mind, mi el-
ég majd egyszer. S mondták: -Tetszel.
Megteszi egynek. Megveszem. Edd meg.
Rakd tele. Fújd ki. -De mire fel?- kérdem. A
nevemen szólít: -Szereted? Jó így?
-Nagyon is!-mondom. De ha elrontom?
-Helyrehozod. -Még sose döntöttem,
sose voltam még ily egyedül, még
sosem épült fel általam épület.
Elfog a rémület: ennyire nem lehet
egyszerű minden...mért nem használ
fel maga ellen? Mért hagy létez-
nem, s mért nem megy
fejjel a falnak? Hadd legyek én is
nagyvonalú, mint ő, s ha kimondom,
vissza ne kérjem az elnézésem.
Fordul a kocka. Én vagyok az, aki
jóra tanít, s aki felfigyel őrá,
s nem fordítva, mint mikor ő volt
fenn a lesen. S lám, elveszítem, s már
vissza sem emlékszem, hogy volt, csak
fennmaradok ma ameddig bírok ez 
éjjeli órán-megtehetem. Nem
tartóztat lelk'ismeretem. Vele
voltam, lettem, s lenni leszek, míg
feltartóztathatlan neszek eme
seregétől megszabadít, s azután
szabad akaratból választom majd
őt, aki megtanított létezni, ki
mellett eggyé váltam, s kérlek
hallgass meg, most nagy szót szólok:
Ő kell. Ővele élnék. S jó sok
gyermeket áldnék, házat vennék,
gazdag lennék, autót vezetnék.
Senkire sem gondolni kivánok
másra, ha baj van. Tejben, vajban
fürdetném, felemelném, s össze nem
esnék. Puszta erőből győzném
fenn a tetőn magam életemet vele
élnem. Úgy szeretem, hogy majd bele-
pusztulok, éltetném ám mégis,
s nem lerohannám, pusztán kedvét
lelném bennem, hagynám átuta-
zóban ideát, odaát hagynám,
átutazóban hagynám ideát,
megszüntetnék kifogást, ideát,
megmarkolnám tenyerét: Gyere át!
Ne szaladj! Van idő! Megelégednék
végre...s felvállalnám sorsom,
belelépnék a cipőbe, s járnám
utamat, kézenfogva, egyedül
vele párban, szerelemben, jóban,
rosszban, nélkülözésben, házban,
ég alján, tengerparton, vad,
megmagyarázatlan, forró, dús
érzésektől megbabonázva,
lélektől léleken át, életen
által, egyenes háttal, magatar-
tásból jelesül szólva, szolgai
módon, mégis büszkén tenni a
dolgom, folyton készen az újra,
újra meg újra felelni a búra, fel-
adni, ha nincs értelme a harcnak,
hagyni a vaszubbonyt hadisarcnak,
lenni a létért, verni a cégért,
tűrni, ha fáj, mikor adni muszáj, s csak
folyni az árral, vaskormánnyal
fogni a jó szelet, áldni a bősz eget,
ítéletre kikötni a parton,
elhajitandó oldom a kardom,
már megigérhetem, én nem akartam
rosszat senkinek. Én kerekedtem
fenn, mert megverekedtem a jussom.
Nem leszek áldozat. Élem az álmomat.
Érdem alapján mérd a halálomat.
Én vagyok én és ő leszek ő, s ami
elválaszt, csak a tér, s az idő, és
biztosan állitom, itt maradok. Vele
lennék, s jaj, én nem hazudok, csak
hallani vágyom a hangját: fura vagy!
Ó, uramadd, uramadd, uramadd...!

2014.06.11.