Sorstalan

Ezt mostmár nem rontom el.
A megváltás úgysem jön el.
Vártam már kismilliószor a
varázslót, aki tenyérből jósol.
Elvarázsoltál, ó, igen;
Nincsen bíznunk már senkiben.

Szabadság, szabadságra török
a félelem, félelem háta mögött,
de minden áll, mozdulatlanra fagyott.
A szabadság és félelem vagyok.
Ha mind a kettő, egyik sem igaz.
Nincs igazság, nincs semmi vigasz.

Ülök, mint egy megfeszült kereszt.
Döntenék, de sorsom el nem ereszt.
Úgy tapad, mint árnyék a falon.
Meddig állok még előtte vajon?
Lépj előre árnyék, te kutya.
Egyesülj velem, fények ura.

Szétfeszül faszom, fáj a szívem.
Nincs egész tagom, szürke színem.
Hogyha lenne még remény, se kéne.
A csalfa, vak remény az elme réme.
Az összes életem zsembembe hordom.
Bár ne lenne többé semmi dolgom.

Mindenem felteszem egy adura.
Én leszek majd népem egyedura.
Úgy kiáltok: szálljatok harcba,
nincs miért félnetek, nincsen arca
a szörnyetegnek szemben veletek.
Egy fegyverünk van csak: a szeretet.

Mennydörgő jajkiáltás szól
az égből százhuszonháromszor.
A végső időknek korából
néhány bolond még visszaszámol,
a többség viszont más földrészre megy,
mintha nem lenne kurva mindegy.

Akkor majd szól az úristen:
semmi vész, semmi gond nincsen.
Ez csupán formaság, haver.
Egy-kettőre mindent kihever
a csótány földi nép, ó, az ember,
míg az isten újra meg nem ver.