s nem értem,
hogy létezésem mi nyomja ilyen
iszonytató erővel.
Égek, égek legbelül,
s e tűz csak egyre terjed.
Tervek ütköznek a valóságba.
Valóságom ismeretlen,
a megvalósulás túszaként
szenvedi át magát folyvást
a pillanat vasrácsain.
A szabad lény bennem
nem azonos az
elhivatott lénnyel,
s elhivatásom nem azonos
szabadságommal.
Semmi sem annyira ideális,
hogy támaszkodni merjek rá,
de természetem maga az ideál,
mely önmagát éli s valósítja meg
a beszabályozott keretek között,
ellenállhatatlan erővel.
Miként oldjam fel eme
élhetetlen ellentmondásokat?
Hol a híd a rossz világ felett,
a természet és a tudatos végzet között?
Hol az a létezés,
amely ismeri a formát,
de mégse határolja körvonal?
Miként nyilvánul meg a szabadság,
s miként szabadul fel a megnyilvánulás?
S e két állapot közt hol vagyok én,
a lény, kit megtart eme két pont?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése