A vendég

A vendég mindig itt van velünk.

Mosolyából szabjuk az új időt.

Belelátni a szépség tengerét,

mint jéghegyen olvad a földi lét.

Háromszáz véres hátú ló

kirohanvást délnek dőlve száll,

szerelemnek hírét hirdetik-

maradéknak lenni nem muszáj.

Fentről az élet tündököl,

gyönyörűen görbül a téli táj.

Látom az összes árulót-

szeme rebben, békésen beszél,

keserűség marja a homlokát,

levegő lebeg ajkán, hangot ád.

Szabadulnak a számok a rácson át,

a karácsonyi vásár műsorát

idegyűlnek, s nézik a gyermekek,

mint szárnyal a felhő, s láss csodát,

seregestül tűzik az égre fel

seregélyek kóbor dallamát.

Eredetnek nincsen már nyoma.

Nyomorultnak lenni szóbeszéd.

Szeretettől szárad a széltető,
tovalibben a köddel szerteszét.

Hamarost hármasban harcolunk.

Haragunknak a harmat szab határt.

Hevenyészet hézagtágítás

hazatérvén hagyni a láthatárt.

Vakarod szúnyogcsípésedet,

lepecsételtették repjegyed,

kicsikordul a fáradt gőzhajó,

hisz a végén mindig győz a jó.