Kilátás-kiáltás

Ez az én helyem és itt én uralkodom
igazságosan, annak rendje, s módja szerint.
Aki szembeszáll, az a könnyű napsugár,
neki mindenem egy, és semmi se szent, csak igaz.

Vele tűnik a tér, és tárul a széltető.
Csak a bánat, a fájó emlék tételezi.
És jajgat, adj rá választ, mért nem ő!?!
Mert megmenekült, s így sokkal jobb neki.

Most indulok, egyszer majdcsak véget ér.
Forral a gyűlölet, elfőzték a lét.
Mert senkise vár és senkise átkoz téged,
csak vibrál, rezdül benned a férfilét.

Jöjjetek, édességet árulók!
Átkereteztetem álomképeim,
savmaratással szépül a széle simára, mert
jól teszi az, aki hallgat a szíve szavára.

Az élet szép, hisz nézz csak, nézz körül:
nyomtalan úton vándorcirkuszi zsongás!
Jól tudod, itt már több, mint szín a kép.
Hangon a súly csak a rejtőző kicsapongás.

S jönnek újabb vérbe szédülők,
vármenedéket váró szőke nők.
Ott neked immár nem lesz több szereped.
A sarki bazárból végy egy sósperecet.

Serdül a sajgó szellő-színű szó.
Szobrokat állít a szép szeretet szekerére.
Zajba zarándokoló zaratusztra-kiáltás,
dörren a sortűz, s éjszaka megjön a váltás.