Uram, uram, mért hagytál el engemet?

Prológus

Uram, Uram, mért hagytál el engemet?
Arany, ezüst színben játszó lelkemet?
Haragtalan harmatcseppben hegytető-
elszunnyadt a keresztfáján szenvedő.

Ezen világ nem látott még ily csodát.
Anyagtalan angyalgyermek átkiált,
szóval szólít rezgő éterszólamot,
s hátat fordít, nem vár többé holnapot.

A föld megnyílik alatta,
fényrobaj közepette,
mert elhagyta önnön magát,
minél jobban szerette.

Várja sötét, sivár halál,
embertelen kínpokol,
három napos gyötrelem, hol
minden bűnért meglakol a

bűntelen, a sírba szálló,
halhatatlan egyszülött.
"Indulatlan andalogjuk
át, amint kikészülök!"

Mondta Jézus, s útnak indult
a szentföldi Orpheo,
űzve párja, nagy szerelme
szennyesét a kisfiú.

Ráhagyottra hárul áru-
lása régi bűnökért, a
megteremtetés előtti
desztinált ítéletért, a

törésvonal menti széles
antikrisztus-árokért, mely
áldozatra bírja benne
szunnyadóba hősi vért, a

lázadást az isten ellen,
rajta páncél hősi vért,
s szól a birka, fuldokolva,
súlyos árny alatt: de mért?

Épphogy eljövend a béke,
már előre számolod,
hogy mivégre tűnik élte
ára bármi más korokban

is, akárcsak ebben itten
annyi felbecsülhetetlen
áldozatba, melybe már a
boltozat se bírja. Reccsen

érdem, s tetten értem újra,
mint szakít le ásitozva
gyenge bűnbocsánatokra
térden állva áhitozva

még megannyi húst az ősi,
hajdanába szent sebekről.
Itt a vége. Nem kerülhe-
ted ki többet önmagad.


Első nap

Szende káprázat

Szende káprázatban lebegünk tétlen.
Éltünknek sem súlya, sem jelentősége nincsen.
A gondviselés véletlenek sorozata,
s a mozgató elv feltétlen.

Nem vagyunk bölcsek, csak vének talán,
s hátrahagyott perceink, mint szőlőszemek gurulnak az Úr asztalán,
hogy étvágyát enyhítsék a rút fenevadnak,
s mik egyenként, lassan és erjedve mind megrohadnak.

Vérré lesznek majdan,
szent vérré, mely értünk adatik.
Vérfürdőink tápján élve
támaszkodnak hadaink.

Dicsőséget várnak ottan
egy ki nem tört zendülésen,
s nem tűnik fel biztatásul
egyetlenegy szende szem sem.

Beálított militánsok
menetelnek marakodva,
valamerre menekülnek,
ahol ingyen van a dogma,

s Magyarország beragyogja
féltekéje fél egét,
éjszakája jönne bár már-
megszabták ítéletét.

Középpontként rezgünk, s olykor
jobbra, máskor balra tér ki
tengelyünk, de sosem volt,
és sohasem lesz térfelünk.

Itt az egy az egység, s többre
megy, ki egymagába bíz,
s útnak indul még időben,
hadd sodorja zsenge víz.

Hűlt helyed vár vissza téged
visszatérésed nyomán.
Elbukásid meg ne törjön-
van még emberállomány.


Második nap
Intermezzo

Jézus pusztai vándorútja a pokol mélyén

Szomorú a tapasztalás másodnapján e zord útnak.
Közel s távol szemfényvesztő, hazug színek hazárdolnak.
Egyik könnyű szabadulást, másik örök halált ígér,
s a választás, bár egyértelmű, mégsem feltétlenül primér.

Nincsen rózsa tövis nélkül, ahogy mi szép, csábító is.
Ember legyen talpán, kin el nem hatalmasodik fétis,
meg nem marja újra s újra félelmes mérgeskígyója,
mint ki gyónja bűneit, de mégse jön szabadítója.

Elhagyottá tétetett, és szörnyű nagy magányban
vándorol egy elveszett, föld alá hajított világban.
Körötte sokmillió lélek, mögötte a kárhozat,
közel már az üdvözülés, megérte az áldozat.


Harmadik nap

Innen már nincs visszaút.
Kettévált a horizont.
A hajós várja utasát,
a folyó csendes, rezzenéstelen.

A vendég senkit nem üdvözöl,
a szemek mind rámerednek.
Előtte áll. Megérkezett.
Nem érez, csak mérlegel.


Jézus kérdez

-Miért jöttél ide?
-Mert ideküldtek.
-Ki a te urad?
-Az, aki a tied.
-Ki vagy te?
-Én uralkodom a világban. Az én szemembe nézel, mikor rettegsz. Engem látsz mindenkiben, mikor magadat keresed, mert belőlem származol. Én vagyok a por, akivé leszel. Én vagyok a hordozó, aki viseli a lényeged. Nélkülem semmivé foszlasz, mint a keret nélküli hiány. Én vagyok a Sátán, a Nagyúr, az Isten fia.


A Sátán kérdez

-Miért vagy itt?
-Mert ideküldtek.
-Ki a te urad?
-Az, aki a tied.
-Ki vagy te?
-Én uralkodom a világban. A te szemedbe nézek, mikor rettegsz. Téged látlak mindenkiben, mikor magamat keresem, mert belőlem származol. Én vagyok a por, akivé leszel. Én vagyok a hordozó, aki viseli a lényedet. Nélkülem semmivé foszlasz, mint a keret nélküli hiány. Én vagyok Jézus, a Krisztus, az Ember fia.


Az Ördögi Ítélőszék kegyelme

-Lépj hát be a halál kapuján, Ember fia. Bűnödet levezekelted. Urad megbocsájtott neked. A sötétség hatalma alól felszabadultál. Örök fényesség a jutalmad, példád pedig örök remény az Embernek, akit szolgálunk. Nyugodj békében, Krisztus.


Feltámadás

Kilépvén a nagyvilágba
három napos álma után
úgy ítélte, nincs rá szükség
többé, ásított hát sután,

legyintett: Á, jó lesz ez így.
Mostmár tényleg minden rendben.
S tátott szájak közepette
elballagott szépen, csendben.


2014.02.10.