Minden halott fél,
s minden élő virul.
Én most halott vagyok.
Szívem összébb szorul.
Pumpáld át a vért
belső testem ág'in,
hints el hűs virágport
szomjúh'zó bibéin.
Bárcsak sejtené, hogy
mennyi gondom felé,
mennyi régestelenről átszőtt
csapzott gondolattól mellé
szegődő szellemem mily hévvel
hevülve hallgat a mélybe, egy
símogató szó visszhangjának az
emlékét felidézve.
Szó volt az. A legszebb szavak
közül való szó.
Közellétünk homályfátylát
általszakító.
Pillanat csupán, de mint a
sűrü fergeteg,
úgy mosott ki, tisztitott meg,
átmelengetett, mert
tartalommal ékesítve
s felruházva, lám..!
Benne tér, s rajta súly,
s látomás, talán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése