Most jön a szerelem tavasza.
A lélekszem még pislog párat,
megmossa arcát a reggeli napban,
s tovalép üdén a nyárba.
Ősszel újfent újjáéled
öregebbként és fáradtabban,
télen pedig megfagy, ragyog
kristályfényű jégvitrinben.
A szerelem nem múlandó. Ott van
minden lényeg legmélyében.
Minden szót ő fűt, hogy a tűznek
belső morajlását lefesse.
Hullámhegyről általszakadt
szavak között érintkezünk,
ahol találkozunk, szavaink
kioltják mind egymást.
Összeolvadtukban immár
légburokba zárnak minket,
magukba hívásuk nem kéj,
mégis dermedt izgalom.
Átforrósodik köröttünk a
fülledt, párás vákuumcsend,
részecskéink ellenállás
nélkül forrják gőzzé egymást.
Szerelem, szerelem,
bolond vagy, szerelem.
Hiányod siralom,
megléted gyötrelem.
Hova szól, kire néz,
mire vár, mit emészt?
Maradék bizalom
hamarost elenyész.
Teliszáj, takarék,
bariton, karabély,
kabaré, taviró,
zsalugá, teremin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése