Tönkretetted

Mindenáron nyerni jöttél,

minden álmot megsütöttél,

nyomd a torkon, nyomd le mélyen,

jól beszoptad, de visszakérem. Ha

enni jó volt, akkor ennyi.

Meg se próbáld félretenni. Ki

álmot ébred, ébren álmos. Az

égben ásítva tér magához.

S volt a szépség, volt a jóság,

néha kétség, sok apróság,

kismadárkák énekeltek, s te

tönkretetted, te tönkretetted.

Tökre tetszett, hogy érdekelnek a

könnyű cuccok, a lassú mérgek, a

szentfazékok meg ünnepelnek, hogy

itt a vége, a súly a mérleg

két karján hever. A

vége mindig lever, de ha

közben győz a jó, nyomd le

két kezeddel, haver.

Egyszer éltem, kétszer éltem.

Mind a kettőt elcseréltem.

Vert seregtől fejlövéssel

felcserekhez elkerültem.

Mind gyerek volt, egy se felnőtt.

Sok gyerek közt egy pityergőt

arra kértem, hogy ne sírjon:

büszke szívvel verset írjon.

Mindazóta évről évre

egyre nő a büszkesége.

Sok csatán át, győzelemtől

veszteségen mind keresztül,

önmagát hordván keresztül

önmagán, és mindenestül

egyesével eltiporva

ellenét, lesújtva porba,

zengve bomlik orrvitorla,

mint a sercegés a tolla

tónusán, hol összeér a

penna vége szép fehér pa-

pírosán, akár a penge

festi vérpirosra zsenge

küllemét a tisztaságnak,

úgy növekszik ára vágynak,

s mint a szende árapály, mi

visszafojtja, bármi fáj, mi

nem leszünk a holdsugárnak

áldozat, s akár dagály, vagy

üldözött sereg, ha foglal

átkozott teret, s ha többet

élni nem lehet, csak űze-

tésben, egy veled, a jussom

akkor eldobom, s eloldom

penna-pallosom, s feloldom

átkomat, mi gúzsba köt, de

bennem ennyi vérrögöt te

nem teremtesz. Erre senki

semmilyen jogot nem ad. Ti

boldogultok, emberek, kik

arra keltek: egyremegy, kit

érdekel, mi volt az álmod,

pont elég magadba zárnod,

úgyis egy a sok közül?

Senki sincs, ki üdvözül?

Hát de van, ma könnyű lenni.

Könnyű mindent rendbetenni.

Jön, ki jön majd, a többi elmegy.

Bőven osszad jókegyelmed.

Rólad annyit, nem haragszom.

Eltakartam minden arcom.

Nem hiszem, hogy észrevetted, de

tönkretetted, te tönkretetted.