Szórom az áldást,
várom a váltást
én.
Óhajom sóhajt
már a leváltá-
sért.
Sérti a szívem,
fortyog a vérem,
kérem a címem,
kérjed a rímem,
rémeid álmát
megbabonázom
én.
Meszire tűnő
gyullanó csillag-
fény,
ellene tart a
végtelen ívű
tér.
Tértelen álmok
lengve kötöznek,
meztelen ízű
cseppbe csöpögnek,
minden az élő
egy eredőtől
él.
Nyílik az ajtó,
csak betalálok
én.
Eltévesztettem,
túl sok jót tettem
én.
Mindig az énem
az aki túl sok,
Mindig a túl sok
kelti a vesztem,
újra vesztettem,
hát újrakezdem,
mindenik tettem
máglyára tettem
én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése