Nem értettem,
miért ilyen
hangosan száll fel az
idő.
És végül leesett.
És a robbanás előtti csend most
minden teret kitölt.
S hallom, mint
zúg és zseng a bi-
zserben,
mint rebben a
fény a sze-
medben,
s medredben hajózom immár
széles ez árban véled.
Kérdezni botor, mert
nem kértél választ,
s ki választ a
sok közül
egyet,
már nem talál vigaszt mi
igaz s mi
nem közt,
csak zúg és zörög az
egyetlen időbe zárva,
s mégis várja mert
nem látja, mit
nem akar többet
látni.
Bármi szó, mi ér,
bármi csend, mi kél,
örömöm leltem benne.
S ha mégis igaz, ki
szól a hangok nyelvén,
hát félnem nincs mitől.
Szól a halk hang:
„Kelj nyugovóra!
Mit mára nem halasztasz,
holnapra megtérül az.
Leld meg a békét,
s éld meg a fényt!”
Véld meg a tényt, hogy
nyugodni jó!
S mi jó, az
véget rosszul
nem érhet.
Értened kell,
ki ember,
feladattal jött körénk,
s közénk állva kiabálna
másokért, ha tehetné.
Már sok csendet láttam,
s nem akasztott, mi
közbeszólt.
Kértem, és kaptam.
S mi más fényében mutatkozott,
mint mi való, hát
más fényében égett porrá,
s hamuvá lett, mi
élt még egykoron.
Bánod-e?
Látsz-e most égő tüzeket?
Látsz-e táncoló szüzeket, kik
ledobnák magukról
köntösbe rejtett
testüket,
hogy te élj, és
szétáradj egy
másik valóságban, mi
nem a tiéd már, és
mégis rendelkezel felette?
Látom a jövőt.
És felajánlom neked,
mert ki jobb nálad,
az nem él.
Egyetlen vonalban
húzódsz meg végtelen,
s élteted létünk
szégyened elé.
Győzedelmeskedjék
a te neved,
ki mint nevez téged,
teljesüljön százszor, ki
ezen néven ejtett,
s ki mondhatja,
felejtett,
kiejtett szavából
ne csengjen kétszer,
mit elejtett.
Dicsőség, vagy sóhaj.
Ez a te kereszted.
S mint választ, ki
balga, úgy
súgja kizengve a
létnek eresztve a
hangját,
ki hallja hát
ne legyen gondja a
csendnek övezni zaját.
S végül
saját hangod hall meg téged, mert
végetérhetetlen
csendben vész el
léted,
s ki éltet,
csak véget jelent,
nem halált.
Kiálltad, hát lépj!
Az irány a tiéd.
Szabad akaratod
dönt majd
helyetted,
s ki helyedbe lép,
nem lesz más, mint
önmagad.
Megérkeztél.
És a síkok összefolynak.
Légy a csendben éber,
s aranyszemeiddel
világíts a fénynek,
a végtelen tüzének,
az angyalok hadának,
a tengerek urának,
a végeláthatatlan
szabadítójának,
az égbeszállítóknak
könyörületének.
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése