Örök viharban az óceánon
villámrepesztett üvegbúrában
élek, félve, sodródva, várva a
halált jelentő, életet adó
véget.
Te nem vagy valóságos,
saját árnyékod szúrja a hátad,
görcsbe rándulva éget a tested,
kérlek kérve kérlelve téged,
vakard már meg.
Ha kéred, nem kapod meg,
a válasz a kérdéseidbe rejtőzve leplezi
arcát, eltakarva, váratva a
végtelen egyszerű örök
igazságot.
Végtelen, ésszerű,
egyszerű, vázszerű,
vártató, keltető,
változó, éltető
élet.
Testem a tükröm,
bennem a rendszer,
kívül az álom,
térben a síkon a
lélek.
Várom a párom,
bűnöm a vágyam,
látom a végem,
olvad a vérem
benned.
Szép a világ és
szépek a lányok,
szép a sötét és
szép a világos,
repülni kéne, de
húzz le a földre,
túl sok a szép mit
kár itt hagyni ö-
rökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése