Vers az emberi faj eredendő betegségéről

Bor, mámor,

Ámor és a többiek

A megoldásban rejlenek,

de nem rejtik a megoldást.

Borzasztó hideg van és

sáros az erdei talaj.

Bosszút áll egy nő,

mert tévedett, és aztán

nem köszön vissza.

Nem bírtok nemet mondani.

Egy szó csak:

Van? Nincs.

Nem.

Mégis?

Túl sokat árulsz el,

miközben titkolózol.

A bort is hidegen mérik.

Érik már egy köszönöm.

Hézagot hagysz magadban,

pedig csak élni akarsz.

Sokat látok.

Többet, mint te.

Nincs kedved

kérdezni tőlem

valamit?

Nem, túl igaz.

Nem.

Hallottad már ezt a szót?

Leraktam a batyumat,

sáros lett az alja.

Azt állítom, hogy nem.

Elhiszed?

Felfogod?

Az emberek szeretnek

igénytelen zenéket hallgatni,

mert olyankor nem hallják

a csendet.

Nevetést hallok,

áteresztem magamon,

de nem hallom a mélységét.

Kifolyt a másik oldalon.

Nekem nem mondtak

semmi vicceset.

Erőltetett kacaj.

Vidám vagy-e?

Volt okod rá, vagy csak

könnyebb így?

Pusztulj bele a bánatba,

gyáva lény.

Szépre festett,

hamis vakolat.

Átlátok rajta, és csak

vörös téglát látok,

omlik a malter.

Valaki felírta a nevét az asztalra,

hátha meglátja majd valaki.

A pohár eltakarja.

Bámulatos részegség,

csodás papírlap,

életmentő tinta,

mégis beléhalok.

Nincsenek zajok,

csak félhomály.

Te fontos vagy nekem,

mégse jöttél el,

mert eső van és sár.

A beton szárad.

Az ég szürkül.

A nap süt.

Te meg alszol,

velem együtt.

Szörnyű jelek,

emlékek,

fák,

erdő,

madarak,

romos házak,

kék folyó,

hullámok,

fuldoklás,
piros székek,

borospohár,

fekete tinta,

üres gyász,

tétlen unalom,

gyilkosok,

szentek,

emberek,

halandók,

istenek,

te meg egyedül vagy.

Nincs ennél nagyobb magány.

Könnyek.

Fájdalom.

Könyörgés.

Szeretet.

Odaadás.

Áldozat.

Ajándék.

Szépség.

Mosoly.

Szökőkút.

Tiszta víz.

Csobogás.

Nyugalom.

Béke.

Halál.

Cigaretta.