Kár, hogy már megtörtént minden. S
most ismétlünk:
Egyszer már elpusztult világunk
köröttünk,
és aztán megint, hisz volt még mit
lopni,
s szép lassan elkoptunk, mint lukas
zokni.
Elvesztettünk lassan mindent, mi
reményt ad.
Számoltunk jósággal, s felhagytunk
igen nagy
jó dolgunkban való siránkozásunkkal,
s ráébredtünk: mind egyek vagyunk
társunkkal,
s egyetlen vágyunk, hogy engedjenek
élni,
ne fojtsanak meg, hogy hagyjanak
beszélni,
hogy nem attól leszünk mi egységes
nemzet, hogy
mindenkit egyenként kilóra
megvesznek,
s nincs szükség vadakat terelő
juhászra,
nem vagyunk vadak, mert telik még
ruhára,
ételre, italra, telik még sok jóra-
s telik, és telik az idő, s üt az
óra,
s akkor már késő lesz. A sötétség
terjed, mint
gyilkos szén-dioxid, bor mikor erjed.
Belepi gáza az összes szív bugyrát,
beleidből csavar jó magyar hurkát,
a rendszer majd felzabál, meghíznak
rajtad,
téged meg eldobnak, hulladék-fajzat.
Én biz' ezt nem hagynám, ha rajtam
múlna.
Hogyha nyakam köré hurok szorulna,
akkor sem hagynám, hogy elnémítsanak,
főleg nem, hogy néhány gennyes, szar
alak.
Azt hittem, hogy végre itt a nagy
alkalom,
amiért - ha kéne - levágnám
alkarom.
Ne kezdjünk szétesni, kérem szépen,
ne..!
Rendszert váltani, jaj, olyan szép
lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése