Csillagíves fenyvesektől sújtott
naplemente,
görbén árad felém színe könnyű
ragyogása.
Nincs fölöttem senki, semmi, szikrát szórnak a csillagok,
halálos csend ölel körül, alant
lépcsőn ballagok.
Ezüstfehér, belül kerek, bordák
ágán gerinc forog;
Felszívódó méreg, legyints reám,
én még itt vagyok!
Elindultam alám, fáradt voltam,
megpihentenék,
varázsszőnyeg zihált aléltságomban
a testemért.
Nagy termeken szállt keresztül, égi
vaskohókon át,
láttam régi szeretőim barna
mosolyát,
ipartelep, tüzek, bányák, kőverők
csákányos hada-
nem tudtam, hogy hol vagyok, s hogy
mikor érek haza.
Egyre nyelt a Nap tüze, mi benn a
magba forrt,
percek, órák, pillanatok, minden
egybefolyt.
Szőnyegem hamu, a bőröm olvad,
csontom ég-
fürdöm, tisztulok, hogy kapjak még
egy új esélyt.
Átesem. A tiszta réten égi emberek:
Büntetésedet, jutalmadat ma elnyered.
Légy a földön állatok királya,
kismajom!
Emlékezeted a tűzről benned itt
hagyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése